Ha már úgysincs itt értelme semminek,
és ezzel harcolni nem kell s nem szabad,
el kell engedni mint a zsebkendőt a szélben,
had szálljon..messzire..
Miért nem engedjük el magunkat is ugyanígy?
Mert nem vagyok zsebkendő?
És ha az vagyok?
Nem mindegy hogy mi vagyok?
Hisz ennek sincs értelme hogy mi vagyok.
Annak sincs értelme, hogy miért vagyok itt.
Annak sem hogy van e Isten, vagy hogy élek e vagy halok.
Minden minden olyan értelmetlen.
Ki találta ki a logikát??
Az biztos nem olvasta a kisbetűs részt.
De akkor legyen legalább színes!
Legyen legalább hangos! Világos!
Legyen vizes, édes, meleg, ölelős, érezzem hogy vagyok,...
ha már úgysincs értelme sem a múltnak sem a jövőnek.
Miért pont itt vagyok:
Miért pont most vagyok?
Fiatal vagyok vagy öreg- nincs sok értelme.
Szeretsz vagy nem szeretsz...
Szorongás.
Félelem.
Bezárkózás.
Egyedül.
Értelmetlen.
Értelmetlen.
Az egész életben nincs egy valami aminek értelme lenne.
Érzem ahogy az ujjam a billentyűhöz ér,
a tompa fény világít,
szól a Dire Straits,
mozgatom a nyakam a ritmusra, és azt hiszem fáznak az ujjaim.
Éhes nem vagyok, előbb ettem egy pudingot.
Sötét van kint.
És bár előbb ennek értelme volt,
most már nincs.
